| Rounn Syunas története messzire nyúlik vissza az idő folyamában. Kétszáz évvel ezelőtt született a messzi északon, egy Viaszanke nevű császárság egy kicsiny tartományában. Kicsiny baba volt, kora szülött, eleinte sok gond volt vele, de szerető családot kapott és a szülők is mindent megtettek, hogy a kis Rounn tovább cseperedhessen. A fiú apja Lainn a császár elit testőrségében szolgált, mint rangidős tiszt, édesanyja nem dolgozott, a ház körüli teendőkkel, főzéssel gyerekneveléssel töltötte ideje nagy részét. A fiú szépen cseperedett, erősen mandulavágású, acélszürke szemeit, hófehér szín haját anyjától örökölte. Nyúlánk, szálkás, atléta alkatát apjától. Egy ősi elf dinasztia sarjaként cseperedett és már négy éves korában megkezdődtek tanulmányai, melyeket rend szerint egy a császárságban híres harcművész iskolában folytatott, a legnagyobb ottani mesterekre bízva. Az iskola kolostorában folytatta életét egészen addig, amíg a huszadik életévébe nem lépett. Szüleivel elvétve találkozott. Mikor a mesterek tanácsa úgy döntött, hogy az amúgy is magasan a többiek közül kitűnő fiút tovább tanítsák, akkor eljött az idő, hogy Rounn beköltözzön az iskola azon belső részébe, amit csak a felavatott tanítványok ismerhetnek. Húsz évet kellett azért várnia, hogy végre hivatalosan is diákká fogadják őt. Hosszú évek alatt sajátította el az alapok után a különböző tanokat és vált végül elméje tökéletes urává, a pusztakezes harcművészet mesterévé. A különböző stílusok kitanulásával aztán saját rendszert kezdett összeállítani, saját stílust alakított és kivívta az igazi nagymesterek elismerését is, mikor megnyerte az iskolában rendezett tornát, ahol számos hozzá hasonló mestert is maga alá utasított. Finom stílus volt az övé, sok energiát fordított a védekezésre és egészen egyéni lábmunkát mutatott be, parádés kombinációkkal, valamint sokat épített az ellenfél lendületének kihasználására is. Több nagymester szerint is ez a módszer a leghatékonyabb mind közül, ha olyan művész alkalmazza, aki igazán érti is, amit csinál. Ez volt Rounn. 50 éves volt, mikor megkapta az iskola tanácsa kismesterré léptette elő a rangsorban.
Egy évre hazatért szüleihez, megismerkedett néhány éve született testvéreivel és olykor beállt az időközben a testőrség hivatalos vezérévé előléptetett apja mellé, hogy segítse munkájában. Ekkor került sor arra, hogy a még mindig ifjoncnak számító Rounn először élesben mutatta meg tudományát. Egyik éjjel, mikor a császár nagy bált rendezett a palotában ő is apja szolgálatában volt és lefülelt néhány behatolót, majd maga fegyverzett és ártalmatlanított közülük hármat. Ösztönből cselekedett, mozdulatait, reflexeit tudatalattija vezérelte és akkor döbbent rá, hogy milyen művészetet is sajátított el az idők során, amikor egyik rúgása nyomán az utolsó támadó többé nem tartozott az élők sorába.
Visszatért az iskolába vezekelni és újabb 30 éven keresztül tartózkodott ott, még finomabbra csiszolva stílusát és megismerkedett a keleti íves penge használatával is, melyet a kalandorok csak szamuráj kardnak neveznek. 80 évesen hagyta el ismét az iskola falait, ám elf mivoltának köszönhetően még mindig ifjoncnak számított. Újra felkereste szüleit, apja akkorra már hatalmas hírnevet szerzett, kiváló testőrnek számított. Beállt közéjük, mellére tűzte a császári címert és sok éven keresztül ott kamatoztatta tudását. Megvívta első ütközeteit, megbarátkozott azzal, hogyha kell könyörtelenül ölni fog, megismerkedett a nők bájaival és újabb húsz év elteltével már azt mondhatta magáról, hogy az íves keleti penge mesterévé is vált. Visszatért ismét az iskolába, kalandjait elmesélte az ottaniaknak, majd részt vett egy -egy újabb tornán, ahol 1000 induló vett részt. A puszta kezes harcokban diadalmaskodott, míg a kardforgatás terén a harmadiknak járó díjat vehette át. A nagymesterek ismét összeültek tanácskozni Rounn Syunas sorsáról. Megvolt benne az ősök bölcsessége, megvolt az a precíz tudás, amit sok évtizeden keresztül kialakított, de az „öregek” úgy döntöttek, még nem válhat a kölyökből mester, ahhoz még többet kell tapasztalnia. Döntésüknek híre ment az egész iskolában, majd kijutva a falak közül eljutott a hír a fiú apjához is. Rounn természetesen nem békélt meg a döntéssel, gyors úton távozott az iskolából, ismét beállva apja testőrségébe, ahol aztán egy éven belül kapitányi rangot kapott, saját maga irányítása alatt tudva egy egész helyőrséget. Tisztelték, jó „embernek” tartották és talán legnagyobb erényei közé sorolható az, hogy még soha senki nem látta haragosnak, vagy idegesnek. Mindig nyugodt, kiegyensúlyozott természetű volt és még a rossz májú poénokon is csak mosolyogni tudott. Viszont aki ismerte, az tudta jól, hogy Rounnban megtalálja az a sötét dolog, amely miatt a tanács nem ítélte őt meg mesterként. Ez pedig a könyörtelenség. Ha harc volt, könyörtelenül végzett azzal, aki a törvény ellen vétett, a császár életére tört, vagy akár becsmérelni merte a lobogót. Később saját maga is rájött erre és legalább egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy felismerje, javítsa hibáját és rászoktassa magát a könyörületességre. Megtörtént. Visszatért az iskolába, elnyerte a nagyok kegyét és őt magát is attól fogva, történetesen 140-edik életévében az iskola nagymesterének kiáltottak ki.
Ettől fogva szolgálta a császári dinasztia lobogóját és volt tanúja annak, hogy egy mélyről jövő, eredendő gonosz fattyú, hogy toboroz magának korcs sereget és vonul a császárság ellen. Ott volt az összes neves csatában. A fehér tigris lobogója alatt küzdött a gonosz erőivel szemben, sorra veszítve el bajtársait, barátait, saját apját, de még az oldalán harcoló nagymestereket is. 10 év alatt 20 zászlóháború zajlott le a császárság területén és nyomában nem maradt más, csak pusztulás. A táj lassan megszűnt élni, maradt a védőknek a kopár pusztaság, letarolt erdők, kiszáradt folyók, dögvész pusztította városok maradványai, éhezésben szenvedő lakosság. 150 éves volt, mikor a sötétség lassan kezdte bekeríteni hazáját, majd szépen lassan, mint a zsákmányát kiéheztető vadállat taszította pusztulásba azt. A 21. zászlóháború volt az utolsó, amit ezen a földön a szabadságért megvívtak a keleti harcművészek és szamurájok. A sötétség azonban ráborult a császárságra, véget vetve a több mint 1000 éve uralkodó dinasztiának, elpusztítva a csatlósokat kiüldözve az ellenállókat egy önálló árnybirodalmat hozott létre.
Rounn egyedül maradt. Sebesülten, félig már a halál küszöbén táncolva hánykolódott harci ménje hátán. Nem tudta merre viszi az út, nem tudott magáról sem. Csak az állatban bízhatott. Nem tudta élnek e még barátai, nem tudta mi lett a csata vége, csak azt, hogy menekülnie kell, ha még élni akar. Nem nézett hátra, de érezte a sötétség ölelését és nem kellett sok idő, míg ebben az öntudatlan állapotban is rájött, hogy vége, szeretett országa elbukott. Messze vitte lova, amíg az is kihullott alóla. Északon talált menedékre, egy ottani amazon törzs felderítői találták meg vérben úszva, a tenger szélén. Ápolták, gondját viselték, mert felismerték a jeleket, a két csuklójába tetovált állatot Rounn bőrén, ami iskoláját, országát szimbolizálta. Ismerték az amazonok azt a népet és legendák keringtek körükben hatalmas csatákról, ahol a kiváló harcosok éveken keresztül harcoltak, végül kis népük megfogyatkozott és elbuktak.
Rounn egy mester volt, mint utóbb kiderítette a 100 nagymester közül 3-an maradtak meg, közülük maga az egyik túlélő. Az amazonok ápolták, segítettek, hogy felépüljön, ami cirka két évbe került a férfinek. Mikor teljesen felépült, egy kis útravalót kapott a hölgyeményektől, majd egy útbaigazítást az éppen útba eső kalandorok városa felé, amit úgy neveznek Távolrév. Így vezetett útja Rév városába, ahol aztán megtalálta élete nagy szerelmét, későbbi feleségét, akivel oldalán visszatért az időközben hatalmasra nőtt árnyékbirodalomba, sereget toborzott és visszaállította a régi rendet, megteremtette a Második Vaiszankei Császárságot.
De mivel otthona immár nem itt volt, hanem Távolrévbe visszatért hát és családot alapított. Mint utolsóként élő mester tengeti életét Révben, emlékezve a régi időkre.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
